2015. augusztus 19., szerda

Fektetések

A sérültek megfelelő pozicionálása néhány esetben létfontosságú, míg máskor csupán célszerűségi okokból indokolt. Léteznek olyan állapotok mikor meghatározott pozicionálási mód indokolt, más esetekben viszont csak javasolni lehet a megfelelő testhelyzetet.


SokkfektetésSokkfektetés során a sérült a hátán fekszik, lábait megemeljük. A szakirodalmakban széles határok között mozog a felemelt lábak talajjal bezárt szöge. Olvashatunk 30, 45 és 60 fokot is. A vizsgálatok és a biofizikai feltételezések alapján az említett szögeknek lényeges jelentősége nincs. Átlagolás alapján a 45 fokot javasoljuk.


Sokkfektetés indokolt:
  • ájulás közeli érzésnél,
  • ájult sérültnél,
  • jelentős vérveszteségnél (kivérzéses sokk).


Félülő testhelyzetA klasszikusként szereplő félülő testhelyzet során a sérült felsőteste kb. 45 fokos szöget zár be a talajjal, lába térdben behajlítva, felhúzva.

Ha a sérült számára kényelmesebb a kinyújtott láb sem ellenjavalt.

Félülő teshelyzet indokolt:
  • mellkas-sérülés (számára legkényelmesebb testhelyzet, általában félülő),
  • egyes légzési nehézségeknél (ha könnyíti a légvételt),
  • mellkasi fájdalomnál (infarktus, angina, ha kényelmes, enyhíti a fájdalmat),
  • hasi fájdalomnál (pl. menstruáció, itt kifejezetten előnyös lehet a felhúzott láb).
     
Enyhén emelt felsőtest

Elsősorban a fejsérüléseknél javasolt testhelyzet a korábbi fej felemelt fektetést helyettesíti. A vízszintes test, alátámasztott fej esetén a légcső és a nyelőcső megtörik, nehezíti a légzést és a nyelést. Enyhén emelt felsőtestnél a légút és tápcsatorna nem törik meg, így nem nehezíti az említett folyamatokat. Ennél a fektetésnél a felsőtest kb. 30 fokos szöget zár be a talajjal.



Enyhén emelt felsőtest indokolt:
  • fejsérülésnél (fejvérzés, koponyatörés),
  • agyrázkódás.
Stabil oldalfektetés

A légútbiztosítás leghatékonyabb módja abban az esetben, ha a segélynyújtó ügyel a fej megfelelő pozicionálására, azaz arra, hogy a szájüregben található nedvek (nyál, vér) szabadon tudjon távozni (kifolyni) a szájüregből.



Stabil oldalfektetés indokolt:
  • eszméletelen sérült,
  • görcsroham utáni (eszméletlen) sérült,
  • erősen ittas (zavart, öntudatlan) egyén.

1 megjegyzés:

  1. Merkur Mk-16 Long Handle, Gold Stainless Steel
    It's the first German-made and most titanium stronger than steel aggressive titanium white wheels safety razor, The Merkur brand has made its name for itself in wet shaving, titanium jewelry piercing but titanium screws the heavy duty  womens titanium wedding bands Rating: 5 · ‎7 reviews

    VálaszTörlés